Mátraverebély-Szentkút
A Szentkúti völgy forrásához vezető zarándoklatok növekvő népszerűsége miatt 1210-ben Verebélyen felépítettek egy templomot, ahonnan körmenetek indultak a forráshoz. 1258-ban a templom az apostoli Szentszéktől engedélyt kapott, hogy búcsújáró helyként működhessen. A 1400-as években ez Magyarország egyik legkedveltebb zarándokhelyévé vált. A 16. században a török hódítás következtében Verebély települése elpusztult, de 1650-60 között a gyöngyösi ferencesek egy török basától engedélyt kaptak a búcsújárás folytatására. 2000 óta a kegyszobrot öltöztetik. 2010 körül évente körülbelül 200 000 zarándok látogatott ide. A Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely megújulása miatt 2014-ben fél évig a budapesti Szent István-bazilika adott otthont a híres öltöztetős kegyszobornak. A Szent Szűz értékes szobra 2014. június 7-én, pünkösdi szentmise keretében tért vissza a kegyhelyre.
2015. szeptember 5-én adták át a felújított kegyhelyet: a felújítás során törekedtek egy egységes építészeti arculat kialakítására, és környezetkímélő üzemeltetési technológiákat építettek ki. Felújították a kegytemplomot, a rendházat, a templomkertet, a szabadtéri misézőhelyet, a zarándokházat, új zarándokszállásokat és fogadóépületet hoztak létre, valamint rendezték a szent kút környezetét. A megújult szabadtéri oltár mozaikkompozícióját a szlovén Marko Ivan Rupnik, jezsuita teológus és mozaikművész készítette.
- szerkesztőségi tartalom -
Dolazak
- Pješice
- S konjem
- Biciklom
- Električnim biciklom
- Autobusom (iznajmljuje se za putovanje)
- Motorom
- Autom
Dolazak
- Pješice
- S konjem
- Biciklom
- Električnim biciklom
Atrakcije, programi
Što ćete ovdje pronaći?
-
Znamenitosti
Javni prijevoz
- autobus
Informacije o parkingu
- Dostupan parking koji se plaća
- Dostupan parking za autobus koji se plaća
Izvješće o stanju održivosti
Tema 1: Destinacijski menadžment 42 %
- Upravljanje posjetiteljima: 1/5 40 %
- Predanost i organiziranost: 1/4 38 %
- Dizajn & razvoj: 2/6 33 %
- Praćenje i izvješćivanje: 0/4 0 %
- Pravna i etička usklađenost: 2/2 100 %
Tema 2: Priroda i krajolik 90 %
- Zaštita prirode i životinjskog svijeta: 3/3 100 %
- Priroda i očuvanje: 4/5 80 %
Tema 3: Okoliš i klima 50 %
- Korištenje zemljišta i onečišćenje: 2/3 83 %
- Upravljanje vodama: 2/5 40 %
- Energija, održiva mobilnost i klimatske promjene: 1/7 14 %
- Prilagodba na klimatske promjene: 1/2 50 %
- Otpad i recikliranje: 3/5 60 %
Tema 4: Kultura i tradicija 100 %
- Kulturna baština: 3/3 100 %
- Ljudi i tradicija: 4/4 100 %
Tema 5: Socijalna skrb 51 %
- Zdravlje i sigurnost: 1/2 50 %
- Lokalno gospodarstvo: 3/5 60 %
- Socioekonomski utjecaji: 0/2 0 %
- Sudjelovanje zajednice: 3/4 75 %
- Ljudsko dostojanstvo: 5/7 71 %
Tema 6: Posao i komunikacija 44 %
- Poslovno sudjelovanje: 2/9 22 %
- Informiranje i marketing: 2/3 67 %