Bükkszék
Bükkszék a Mátra és a Bükk találkozásánál, Egertől 20 kilométerre, a Tarna völgyében található. Ez a történelmi múlttal rendelkező település már a középkorban ismert volt, először egy 1275-ös oklevél említi "Sceek" néven.
1937-ben kőolajkutatások indultak a „Bükkszéki boltozat” területén. Bár a kitermelt olaj mennyisége csekély volt, ekkor fedezték fel a 39-40 fokos hévizet, amelyre 1939-ben egy kisebb fürdőt is létesítettek. Ez a hévíz ma SALVUS gyógyvízként ismert.
A település nevezetességei közé tartozik a torony nélküli templom, amely az Árpád-korban épült, és később gótikus elemekkel gazdagították. A török hódításokat követő újjáépítés során sem épült hozzá torony, így ma is különleges építészeti emlék.
Bükkszék egyetlen kúriája a Práff családé volt, amely 1820 körül épült klasszicista stílusban, és ma faluházként működik.
A környék kirándulásokra is kiváló, hiszen a Parkerdő-üdülőerdő gazdag növény- és állatvilágával várja a természetkedvelőket.
2007 augusztusában, a kőolajkutatások 70. évfordulójára a strandon állandó kiállítás nyílt az olajfúrás történetéről. Emellett az „olajosok útja” nevű emlékút részeként öt emléktáblát helyeztek el a kutatások egykori helyszínein, hogy megőrizzék a település ipartörténeti jelentőségét.
- szerkesztőségi tartalom -
Как добраться
- Пешком
- На лошади
- На велосипеде
- На электровелосипеде
- На арендованном автобусе
- На мотоцикле
- На автомобиле
Прибытие
- Пешком
- На лошади
- На велосипеде
- На электровелосипеде
- На общественном автобусе
- На арендованном автобусе
- На мотоцикле
- На автомобиле
Общественный транспорт
- автобус
Информация о парковке
A településen belül több helyen van kijelölve parkoló. A strand mellett buszok, illetve személyautók parkolására is lehetőség van, míg a Polgármesteri Hivatallal szembeni kisebb parkolóban csak személygépkocsik állhatnak meg. A településen belül, kiemelten a strand közelében nincs tiltó tábla a parkolásra, így ahol a Kresz megengedi, mindenhol szabad parkolni.
- Доступна бесплатная парковка на открытом воздухе
- Доступна бесплатная автобусная парковка
Отчет о состоянии устойчивого развития
Тема 1: Управление направлением 31 %
- Управление посетителями: 2/5 40 %
- Обязательства и организация: 0/4 0 %
- Проектирование и разработка: 1/6 17 %
- Мониторинг и отчетность: 2/4 50 %
- Правовое и этическое соответствие: 1/2 50 %
Тема 2: Природа и ландшафт 70 %
- Защита природы и диких животных: 3/3 100 %
- Природа и охрана природы: 2/5 40 %
Тема 3: Окружающая среда и климат 24 %
- Использование земли и загрязнение: 0/3 0 %
- Управление водными ресурсами: 3/5 60 %
- Энергетика, устойчивая мобильность и изменение климата: 0/7 0 %
- Адаптация к изменению климата: 0/2 0 %
- Отходы и переработка: 3/5 60 %
Тема 4: Культура и традиции 54 %
- Культурное наследие: 1/3 33 %
- Люди и традиции: 3/4 75 %
Тема 5: Социальное обеспечение 26 %
- Здоровье и безопасность: 1/2 50 %
- Местная экономика: 0/5 10 %
- Социально-экономические последствия: 0/2 0 %
- Участие сообщества: 0/4 0 %
- Человеческое достоинство: 5/7 71 %
Тема 6: Бизнес и коммуникация 56 %
- Участие бизнеса: 1/9 11 %
- Информация и маркетинг: 3/3 100 %