"

Bükkszék

Bükkszék a Mátra és a Bükk találkozásánál, Egertől 20 kilométerre, a Tarna völgyében található. Ez a történelmi múlttal rendelkező település már a középkorban ismert volt, először egy 1275-ös oklevél említi "Sceek" néven.

1937-ben kőolajkutatások indultak a „Bükkszéki boltozat” területén. Bár a kitermelt olaj mennyisége csekély volt, ekkor fedezték fel a 39-40 fokos hévizet, amelyre 1939-ben egy kisebb fürdőt is létesítettek. Ez a hévíz ma SALVUS gyógyvízként ismert.

A település nevezetességei közé tartozik a torony nélküli templom, amely az Árpád-korban épült, és később gótikus elemekkel gazdagították. A török hódításokat követő újjáépítés során sem épült hozzá torony, így ma is különleges építészeti emlék.

Bükkszék egyetlen kúriája a Práff családé volt, amely 1820 körül épült klasszicista stílusban, és ma faluházként működik.

A környék kirándulásokra is kiváló, hiszen a Parkerdő-üdülőerdő gazdag növény- és állatvilágával várja a természetkedvelőket.

2007 augusztusában, a kőolajkutatások 70. évfordulójára a strandon állandó kiállítás nyílt az olajfúrás történetéről. Emellett az „olajosok útja” nevű emlékút részeként öt emléktáblát helyeztek el a kutatások egykori helyszínein, hogy megőrizzék a település ipartörténeti jelentőségét.

- szerkesztőségi tartalom -


Ako sa tam dostať

  • Pešo
  • Na koni
  • Na bicykli
  • Na elektrickom bicykli
  • (S prenajatým autobusom)
  • Motocyklom
  • Autom

Príchod

  • Pešo
  • Na koni
  • Na bicykli
  • Na elektrickom bicykli
  • Verejnou autobusovou dopravou
  • (S prenajatým autobusom)
  • Motocyklom
  • Autom

Verejná doprava

  • Autobus

Informácie o parkovaní

A településen belül több helyen van kijelölve parkoló. A strand mellett buszok, illetve személyautók parkolására is lehetőség van, míg a Polgármesteri Hivatallal szembeni kisebb parkolóban csak személygépkocsik állhatnak meg. A településen belül, kiemelten a strand közelében nincs tiltó tábla a parkolásra, így ahol a Kresz megengedi, mindenhol szabad parkolni.

  • Dostupné bezplatné vonkajšie parkovisko
  • Dostupné bezplatné parkovisko pre autobusy

Správa o stave udržateľnosti

Hodnoty uvedené tu pochádzajú z interného systému sebahodnotenia spoločnosti I-DEST, ktorý ukazuje pokrok poskytovateľa služieb alebo lokality v rôznych oblastiach udržateľnosti. Nejde o hodnotiace skóre, ale skôr o informatívnu spätnú väzbu na podporu zlepšenia. Snímka I-DEST nie je oficiálnym hodnotením udržateľnosti, certifikáciou, ekoznačkou ani výsledkom nezávislého auditu. Ak poskytovateľ služieb alebo lokalita vlastní externú, nezávislú certifikáciu udržateľnosti, uvádzame to samostatne.

Téma 1: Manažment destinácie 31 %

  • Správa návštevníkov: 2/5 40 %
  • Angažovanosť a organizácia: 0/4 0 %
  • Dizajn a vývoj: 1/6 17 %
  • Monitorovanie a podávanie správ: 2/4 50 %
  • Právne a etické dodržiavanie: 1/2 50 %

Téma 2: Príroda a krajina 70 %

  • Ochrana prírody a voľne žijúcich živočíchov: 3/3 100 %
  • Príroda a ochrana: 2/5 40 %

Téma 3: Životné prostredie a klíma 24 %

  • Využívanie pôdy a znečistenie: 0/3 0 %
  • Vodné hospodárstvo: 3/5 60 %
  • Energia, udržateľná mobilita a klimatické zmeny: 0/7 0 %
  • Prispôsobenie sa klimatickým zmenám: 0/2 0 %
  • Odpad a recyklácia: 3/5 60 %

Téma 4: Kultúra a tradície 54 %

  • Kultúrne dedičstvo: 1/3 33 %
  • Ľudia a tradície: 3/4 75 %

Téma 5: Sociálna starostlivosť 26 %

  • Zdravie a bezpečnosť: 1/2 50 %
  • Miestna ekonomika: 0/5 10 %
  • Sociálno-ekonomické dopady: 0/2 0 %
  • účasť spoločenstva: 0/4 0 %
  • Ľudská dôstojnosť: 5/7 71 %

Téma 6: Obchod a komunikácia 56 %

  • Obchodná účasť: 1/9 11 %
  • Informácie a marketing: 3/3 100 %

Naši partneri