A turizmus jövőjét 3 szó dönti el – de a legtöbben nem erre figyelnek

A cikk három témát kezel egy csomagként, mert a szerző szerint együtt adják ki a szektor „emberi stabilitását”. A reziliencia ma már nem extra: a COVID megmutatta, hogy ha a mobilitás leáll, a turizmus is leáll – ezért a felkészültségnek (kockázatértékelés, forgatókönyvek, működési rugalmasság) a felelős tervezés részévé kell válnia. A befogadás sem „jófejség”, hanem alapelvárás: nem arról szól a vita, hogy fontos-e, hanem arról, hogyan lesz a mindennapi működés normája. És ott vannak a készségek: a turizmus lehet tőkeigényes (repülők, hotelek, infrastruktúra), de a cikk szerint végső soron emberi mesterség – figyelem, kapcsolódás, problémamegoldás, vendéglátás. A szerző hangsúlyozza, hogy az automatizáció gyorsulása mellett is ez az a rész, amit nehéz gépesíteni, és ezért a készségfejlesztés hosszú távú versenyelőny. 

A cikk nem idealizál: elismeri, hogy sokakban van szorongás a változások miatt (technológia, társadalmi feszültségek, bizonytalan „új normál”). Ugyanakkor a turizmust egy különös metszéspontnak látja: nyitottságra, cserére és mobilitásra épül, vagyis pont azokra az erőkre, amelyek – ha jól vannak menedzselve – képesek enyhíteni a polarizációt és erősíteni a társadalmi kohéziót. A kulcs: a változáshoz nem magányos alkalmazkodás kell, hanem közös megállapodás arról, mi legyen az „új normál”, és ehhez kellenek a platform-jellegű szakmai terek.

Az egyik legerősebb rész nagyon gyakorlati: a turizmus gerincét a KKV-k adják, de nekik van a legkevesebb idejük, emberük és pénzügyi puffere a „próbálkozom–hibázom–javítom” tanulási úthoz. Ha a transzformáció sürgős (digitalizáció, fenntarthatóság, új szabályok, új elvárások), akkor a KKV nem engedheti meg magának a három-négy zsákutcát. 

A szerző szerint sokszor nem a jó megoldások hiányoznak, hanem az, hogy bennragadnak egy zárt, túl technikai, túl akadémikus körben. Egy vállalkozó, aki napi működést visz, nem fog sűrű anyagokat olvasni akkor sem, ha egyetért a célokkal. Ezért kell „fordítás”: egyszerűbb formátumok, érthető nyelv, és olyan csatornák, ahol a szereplők eleve jelen vannak. A hálózat felerősíti az üzenetet, az üzenet új szereplőket hoz be, az új belépők pedig javítják a közös munkát.

Nagyon tanulságos a nyelvi fordulat, amit a cikk kiemel: amikor a „túlturizmus” helyett az „egyensúlytalan turizmus” keretezést használjuk, a vita kevésbé csúszik bele a leegyszerűsítő „látogatók vs. helyiek” konfliktusba. A hangsúly átkerül arra, ami a diagnózis lényege: sokszor nem a turizmus önmagában a probléma, hanem a koncentráció – túl nagy nyomás bizonyos helyeken és időszakokban, majd hosszú alulhasznált periódusok. Ha pontosabb a definíció, tisztábban látszanak a megoldások is (menedzsment, idő- és térbeli terheléselosztás, szabályozás, kommunikáció). 

Ha egy mondatban kellene összefoglalni: a fenntartható turizmus „soft” témái (készségek, befogadás, felkészültség) valójában „hard” versenytényezők. A következő időszakban az lesz erős, aki:

• előre tervez a megszakításokra, és nem utólag kapkod (reziliencia),

• standarddá teszi a befogadó működést, nem kampánytémává (inclusion),

• fejleszti a humán készségeket, mert az autentikus élmény ott születik (skills),

• a KKV-knak rövid, érthető, átvehető megoldásokat ad, nem csak stratégiát,

• és úgy kommunikál, hogy az „átmenet” ne dokumentum maradjon, hanem napi rutin.

Forrás: EU Tourism Platform – People of the Platform: putting skills, resilience and inclusion at the heart of tourism’s next chapter (2026. január 13.).