Mád

A 16. század első felében Paracelsus így emlékezett meg Tokaj-Hegyaljai látogatásáról: „Saját szememmel láttam, amikor bejártam Felső-Magyarországot, és Tokaj mellett ellátogattam Mádra, Tarcalra és Tállyára. Az egyik házigazda kettévágott szőlővesszőt mutatott nekem, amelyben könnyű aranyszálak húzódtak, mint a fonásra használt anyagok.” Bár Mádon aranyszőlővesszők nincsenek, a helyben termett szőlő és a belőle készült bor különleges értéket képvisel, még Tokaj-Hegyalján belül is. Ennek oka a dűlők ásványi anyagokban gazdag talaja, amelynek köszönhetően a mádi bort évszázadok óta gyógyító hatásúnak tartják. Emellett a település határában található zeolitot, ezt a „gyógyító követ”, orvosi célokra is használják. Mád méltán híres zamatos borairól, termékeny dűlőiről és az ezeket gondozó neves borászokról. A település első írásos említése 1255-ből származik, míg a szőlőtermesztésről először 1332-ben esik szó. A középkor folyamán számos földbirtokos dinasztia élt itt, így Mád története szorosan összefonódott földesurai életével. A település 1620-ban nyerte el a mezővárosi rangot, és a történelem során mindig is a kitűnő magyar borok egyik kiemelkedő termőhelye maradt. Lakói jómódjukról és gazdagságukról voltak híresek, házaikat kőből építették, boraikat pedig gondosan megmunkált pincékben és hordókban tárolták.