Mátraverebély-Szentkút
A Szentkúti völgy forrásához vezető zarándoklatok növekvő népszerűsége miatt 1210-ben Verebélyen felépítettek egy templomot, ahonnan körmenetek indultak a forráshoz. 1258-ban a templom az apostoli Szentszéktől engedélyt kapott, hogy búcsújáró helyként működhessen. A 1400-as években ez Magyarország egyik legkedveltebb zarándokhelyévé vált. A 16. században a török hódítás következtében Verebély települése elpusztult, de 1650-60 között a gyöngyösi ferencesek egy török basától engedélyt kaptak a búcsújárás folytatására. 2000 óta a kegyszobrot öltöztetik. 2010 körül évente körülbelül 200 000 zarándok látogatott ide. A Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely megújulása miatt 2014-ben fél évig a budapesti Szent István-bazilika adott otthont a híres öltöztetős kegyszobornak. A Szent Szűz értékes szobra 2014. június 7-én, pünkösdi szentmise keretében tért vissza a kegyhelyre.
2015. szeptember 5-én adták át a felújított kegyhelyet: a felújítás során törekedtek egy egységes építészeti arculat kialakítására, és környezetkímélő üzemeltetési technológiákat építettek ki. Felújították a kegytemplomot, a rendházat, a templomkertet, a szabadtéri misézőhelyet, a zarándokházat, új zarándokszállásokat és fogadóépületet hoztak létre, valamint rendezték a szent kút környezetét. A megújult szabadtéri oltár mozaikkompozícióját a szlovén Marko Ivan Rupnik, jezsuita teológus és mozaikművész készítette.
- szerkesztőségi tartalom -
Kako priti tja
- Peš
- S konjem
- S kolesom
- Z električnim kolesom
- (Z najetim avtobusom)
- Z motorjem
- Z avtom
Prihod
- Peš
- S konjem
- S kolesom
- Z električnim kolesom
Znamenitosti, programi
Kaj vas čaka tukaj?
-
Znamenitosti
Javni prevoz
- Avtobus
Informacije o parkiranju
- Plačljivo parkirišče na voljo
- Plačljivo parkirišče za avtobuse na voljo
Poročilo o stanju trajnosti
Tema 1: Upravljanje destinacije 42 %
- Vodenje obiskovalcev: 1/5 40 %
- Zavzetost in organiziranost: 1/4 38 %
- Oblikovanje in razvoj: 2/6 33 %
- Spremljanje in poročanje: 0/4 0 %
- Pravna in etična skladnost: 2/2 100 %
Tema 2: Narava in pokrajina 90 %
- Varstvo narave in divjadi: 3/3 100 %
- Narava in varstvo: 4/5 80 %
Tema 3: Okolje in podnebje 50 %
- Raba tal in onesnaževanje: 2/3 83 %
- Upravljanje z vodami: 2/5 40 %
- Energija, trajnostna mobilnost in podnebne spremembe: 1/7 14 %
- Prilagajanje na podnebne spremembe: 1/2 50 %
- Odpadki in recikliranje: 3/5 60 %
Tema 4: Kultura in tradicija 100 %
- Kulturna dediščina: 3/3 100 %
- Ljudje in tradicije: 4/4 100 %
Tema 5: Socialno varstvo 51 %
- Zdravje in varnost: 1/2 50 %
- Lokalno gospodarstvo: 3/5 60 %
- Socialno-ekonomski vplivi: 0/2 0 %
- sodelovanje skupnosti: 3/4 75 %
- Človeško dostojanstvo: 5/7 71 %
Tema 6: Posel in komunikacija 44 %
- Poslovna udeležba: 2/9 22 %
- Informacije in trženje: 2/3 67 %