"

Fatimai Szent Szűz Templom

A mai templom az eddigi szerény imaház helyett épült. A templomépítés a néhai polgármester Germán Géza kezdeményezése volt.Az építkezést támogatta a Szeged-Csanádi Egyházmegye és KissRigó László püspök. Az építést a lakosság is segítette, a Viszokai család egy 280 kilogrammos haranggal, Corvus-Kora Róbert két nagyméretű képet és egy ötméteres gránitkereszttel vette ki a részét a munkából. Az alapkőletételre 2007. október 13-án került sor. A kivitelezési munkálatok 2008 augusztusában kezdődtek meg. Az építkezés 2009.május végén zárult. A templomot 2009. augusztus 22-én szentelték fel.A felszentelés napján több száz ember gyűlt össze, akiknek legalább a fele be sem fért a templomba, így odakintről kihangosítón keresztül hallgatták a szentmisét.Indoklás az értéktárba történő felvétel mellett: Nagy szerepet tölt be a Templom Lőkösháza lakosai életében. A katolikus hívek életében fontos a templom. Itt keresztelik meg a gyermekeiket, itt lesznek elsőáldozók, itt bérmálkoznak, itt kötnek házasságot, itt ajánlják föl a szentmisét elhunyt szeretteikért. A templom mindenki otthona, minden vasárnap a találkozás helye. Templom nélkül nehezen alakulhat ki a keresztény közösségi élet. Előzetes telefonos egyeztetéssel megtekinthető. https://miserend.hu/templom/4924

Célcsoport

  • Idősek
  • Baráti társaságok
  • Felnőttbarát
  • Párok
  • Családok nagyobb gyerekekkel
  • Családok kisebb gyerekekkel

Egyéb szolgáltatások

  • Attrakció típusa
    • Épített örökség, föld alatti bemutatóhelyek
  • Javasolt
    • Csoportoknak
    • Pároknak
    • Esős időre
  • Milyen hosszú időt tölt az adott helyen általában
    • 1-2 órát
  • Bemutatás típusa
    • vegyes
  • Látogathatóság
    • ingyenesen látogatható
  • Előzetes bejelentkezés szükséges
    • Előzetes bejelentkezéssel látogatható
  • Épített örökség / föld alatti bemutatóhely típusa
    • vallási örökség

Látnivalók, programok

Összes
Vásárhelyi Bréda kastély
Vásárhelyi Bréda kastély Az épület hosszú évekig állt lakatlanul. A felújítása után kulturális látogatóközpontként működik, mint turisztikai látványosság. A csodálatos környezetben elhelyezkedő kastély homlokzatán minden este, naplemente után egyedülálló fényfestészeti produkció kerül bemutatásra. A kastélyt körülvevő ősparkban megtartott rendezvények és esküvők elegáns és felejthetetlen emlékekké válhatnak, ezáltal 2016-ban megkapta a Békés Megye legjobb esküvői helyszíne neves szakmai elismerést. Az épületben megtekinthető számos érdekesség, mint például a kupolateremben elhelyezkedő Foucault-inga mely felett 15 méter magasságban látható az egyedi kupolafestészeti bemutató is. A szobákban megelevenedik a kastély-és a családtörténet is, valamint a látogatók betekintést nyerhetnek az uradalmi élet mindennapjaiba. A látogatótérben több makett lett elhelyezve. Interaktív installáció valamint 3D-vetítés szemlélteti a kastély felújításának munkálatait. Számos a kastély korára jellemző bútorok és berendezési tárgyak tekinthetőek meg. A pincében helyezkedik el a hungarikumközpont amely Békés megye nemzetközileg ismert értékeit, büszkeségeit mutatja be. A kastély területén található egy étterem és rendezvénysátor is ami alkalmas rendezvények, lebonyolítására. Elérhetőségek: 5743, Lőkösháza Bréda major (30) 206 22-22 braunattila@gmail.com bredakastely.hu
Magyarország, 5743 Lőkösháza

Fenntarthatósági állapotkép

Az itt látható értékek az I-DEST belső önértékelő rendszeréből származnak, amely a fenntarthatóság különböző területein mutatja a szolgáltató vagy helyszín előrehaladását. Ezek nem minősítési pontszámok, hanem tájékoztató célú visszajelzések a fejlődés támogatására.
GTS Icon Ételek és termékek
0%
GTS Icon Gondoskodás az emberekről
3%
GTS Icon Megfelelő foglalkoztatás
0%
GTS Icon Szennyezés csökkentése
0%
GTS Icon Gondoskodás az éghajlatról
19%
GTS Icon Hulladék csökkentése
0%
GTS Icon Gondoskodás a vízről
0%
GTS Icon Gondoskodás a természetről
0%
GTS Icon Gondoskodás a kultúráról
0%
GTS Icon Menedzsment és információ
0%

Partnereink