"

Lőkösházi Fánk

Településünkön 1985-ben a Nyugdíjas Klubok kezdeményezték a Lőkösházi fánk sütését és azóta is folyamatosan végzik ezt a tevékenységet. Többször is részt vettek a Kisiratosi Falunapon valamint megyenapokon is. Készítenek fánkot Intézmények számára mint például az óvodának, iskolának, rendezvényekre, egyéb felkérésre és minden évben a Lőkösházi falunapra is, ami már hagyománnyá alakult. Ilyenkor 3000-4000 darab fánkot készítenek el. A Lőkösházi Fánk 2018-ban bemutatkozott a Békés megyei Nemzetiségi Napon is, ahol szintén óriási sikere volt. 2019-ben Lőkösháza Község Önkormányzat Helyi Értéktár Bizottsága a Vasutas és Községi Nyugdíjas Klub tagjai által készített Lőkösházi fánkot helyi értékké nyilvánította. Csak előzetes egyeztetést követően van lehetőség a gasztronómiai érték megkóstolására.

  • Parkolóval rendelkezik

Célcsoport

  • Idősek
  • Baráti társaságok
  • Családok kisebb gyerekekkel
  • Családok nagyobb gyerekekkel
  • Osztálykirándulás
  • Párok
  • Felnőttbarát

Egyéb szolgáltatások

  • Típus
    • Élelmiszer előállító
  • Biztosított programok
    • kóstolás egyénileg
  • Látogathatóság
    • ingyenesen látogatható
  • Milyen hosszú időt tölt az adott helyen általában
    • 1 órát
  • Előzetes bejelentkezés szükséges
    • Előzetes bejelentkezéssel látogatható
  • Feldolgozott élelmiszer típusa
    • Pék-, és cukrászáru

Látnivalók, programok

Összes
Vásárhelyi Bréda kastély
Vásárhelyi Bréda kastély Az épület hosszú évekig állt lakatlanul. A felújítása után kulturális látogatóközpontként működik, mint turisztikai látványosság. A csodálatos környezetben elhelyezkedő kastély homlokzatán minden este, naplemente után egyedülálló fényfestészeti produkció kerül bemutatásra. A kastélyt körülvevő ősparkban megtartott rendezvények és esküvők elegáns és felejthetetlen emlékekké válhatnak, ezáltal 2016-ban megkapta a Békés Megye legjobb esküvői helyszíne neves szakmai elismerést. Az épületben megtekinthető számos érdekesség, mint például a kupolateremben elhelyezkedő Foucault-inga mely felett 15 méter magasságban látható az egyedi kupolafestészeti bemutató is. A szobákban megelevenedik a kastély-és a családtörténet is, valamint a látogatók betekintést nyerhetnek az uradalmi élet mindennapjaiba. A látogatótérben több makett lett elhelyezve. Interaktív installáció valamint 3D-vetítés szemlélteti a kastély felújításának munkálatait. Számos a kastély korára jellemző bútorok és berendezési tárgyak tekinthetőek meg. A pincében helyezkedik el a hungarikumközpont amely Békés megye nemzetközileg ismert értékeit, büszkeségeit mutatja be. A kastély területén található egy étterem és rendezvénysátor is ami alkalmas rendezvények, lebonyolítására. Elérhetőségek: 5743, Lőkösháza Bréda major (30) 206 22-22 braunattila@gmail.com bredakastely.hu
Magyarország, 5743 Lőkösháza

Parkolási információ

  • Ingyenes kültéri parkolás elérhető

Partnereink