"

Gávai Gaál Jenő Sétány

Pusztagerendáson született 1846. szeptember 14.-én. Régi nemes család leszármazottja. Lőkösházán földbirtokkal rendelkező polihisztor és politikus volt, közgazdász, jogi és államtudományi doktor, miniszteri tanácsos és műegyetemi tanár volt. 6 nyelven beszélt anyanyelvi szinten. Gávai Gaál Jenő neve fontos szerepet tölt be több Békés vármegyei település életében, közöttük Lőkösháza életében is. Neki köszönhető, hogy az első világháborút lezáró Trianoni békediktátum elfogadását követően Elek, Lőkösháza, Geszt , Ártánd és Biharkeresztes nem került 1922-ben a román államhoz. Lőkösházán 2024-ben szobrot emeltek a tiszteletére és róla nevezték el a közterületet Gávai Gaál Jenő sétánynak, ahol az emlékmű helyet kapott. Megtekinthető: Lőkösháza Alapítók útja.

  • Parkolóval rendelkezik

Célcsoport

  • Idősek
  • Baráti társaságok
  • Felnőttbarát
  • Párok
  • Családok nagyobb gyerekekkel
  • Családok kisebb gyerekekkel

Egyéb szolgáltatások

  • Közterület típusa
    • Út, utca, sétány
  • Javasolt
    • Pároknak
    • Gyerekeknek
    • Csoportoknak
  • Milyen hosszú időt lehet itt eltölteni?
    • Fél órát vagy kevesebbet
  • Látogathatóság
    • Ingyenes
  • Szükséges-e bejelentkezés?
    • Bejelentkezés nélkül látogatható
  • Bemutatás típusa
    • Egyénileg felfedezhető
  • Szezonalitás
    • Téli program
    • Tavaszi program
    • Őszi program
    • Nyári program
    További információ

Látnivalók, programok

Összes
Vásárhelyi Bréda kastély
Vásárhelyi Bréda kastély Az épület hosszú évekig állt lakatlanul. A felújítása után kulturális látogatóközpontként működik, mint turisztikai látványosság. A csodálatos környezetben elhelyezkedő kastély homlokzatán minden este, naplemente után egyedülálló fényfestészeti produkció kerül bemutatásra. A kastélyt körülvevő ősparkban megtartott rendezvények és esküvők elegáns és felejthetetlen emlékekké válhatnak, ezáltal 2016-ban megkapta a Békés Megye legjobb esküvői helyszíne neves szakmai elismerést. Az épületben megtekinthető számos érdekesség, mint például a kupolateremben elhelyezkedő Foucault-inga mely felett 15 méter magasságban látható az egyedi kupolafestészeti bemutató is. A szobákban megelevenedik a kastély-és a családtörténet is, valamint a látogatók betekintést nyerhetnek az uradalmi élet mindennapjaiba. A látogatótérben több makett lett elhelyezve. Interaktív installáció valamint 3D-vetítés szemlélteti a kastély felújításának munkálatait. Számos a kastély korára jellemző bútorok és berendezési tárgyak tekinthetőek meg. A pincében helyezkedik el a hungarikumközpont amely Békés megye nemzetközileg ismert értékeit, büszkeségeit mutatja be. A kastély területén található egy étterem és rendezvénysátor is ami alkalmas rendezvények, lebonyolítására. Elérhetőségek: 5743, Lőkösháza Bréda major (30) 206 22-22 braunattila@gmail.com bredakastely.hu
Magyarország, 5743 Lőkösháza

Parkolási információ

  • Ingyenes kültéri parkolás elérhető

Partnereink