"

Sámson vára

Sámson vár néven ismert Árpád-kori földvár Paulovics András 1789-es térképén szerepel, korábbi források nem említik. Egy népmonda szerint a vár neve egy Sámson nevű rablóvezérhez köthető. A török időkben Sámson nevű rablóvezérnek volt itt a rejtekhelye, aki a törököknek sok kárt tett, és közülük sokat megölt. A föld alatt volt egy mély pincéje, s oda hordta a kincseit. Ebben a föld alatti pincébe azonban csak egy, a Körös-parton nőtt csonka fűzfa üreges derekán keresztül lehetett bejutni. Kovalovszki Júlia, dobozi származású régész 1964-ben végzett ásatásai alkalmával meghatározta a vár kiterjedését. A Sámson vár két részből áll, egy belső és egy külső várból. Kovalovszki Júlia az egyik ásatási szelvényében egy kaputorony maradványait tárta fel, amely a döngölt földből készült sáncon történő átjárást biztosította. A kaputorony helyén 2006-ben hitelesítő régészeti feltárásra került sor Dr. Béres Mária és Liska András régészek vezetésével. Az ásatás eredményeként sikerült megtalálni a Kovalovszki Júlia által dokumentált kaputorony korábban ismeretlen részletét, és adatokat gyűjteni a sánc szerkezetéről. A korabeli falvak lakossága, különösen az Árpád-kor korai szakaszában alkalmi menedékhelyként használhatta a Körös védett zugában megépített Sámson várat.

Célcsoport

  • Osztálykirándulás
  • Többgenerációs programok
  • Párok
  • Felnőttbarát
  • Baráti társaságok
  • Családok kisebb gyerekekkel
  • Családok nagyobb gyerekekkel
  • Idősek

Egyéb szolgáltatások

  • Attrakció típusa
    • kültéri attrakció
  • Javasolt
    • Kalandoroknak
    • Ingyenes programot keresőknek
    • Nászutasoknak
    • Gyerekeknek
    További információ
  • Milyen hosszú időt tölt az adott helyen általában
    • 1 órát
  • Bemutatás típusa
    • egyénileg felfedezhető
  • Látogathatóság
    • ingyenesen látogatható
  • Előzetes bejelentkezés szükséges
    • Bejelentkezés nélkül látogatható
  • Kültéri bemutatóhely témája
    • történelem

Látnivalók, programok

Összes
Wenckheim Kastélypark
Wenckheim Kastélypark A volt kastély mögött a Holt- Fekete-Körös ágától körülölelve 3,7 hektáros kastélypark fekszik, melyet az 1880-as években alakítottak ki a Wenckheimek, angol stílusban. Jellemző fái: kocsányos tölgyek, platánfák, hársak, vadgesztenyék, páfrányfenyő és erdei fenyő facsoportok. A park 1979 óta természetvédelmi terület, Doboz Nagyközség vezetősége ennek a parknak a rehabilitációját elsőrangú feladatnak tekinti. A parkban több százévesnél is idősebb gyönyörű fa látható. A ligetes angolparkban találjuk a családi mauzóleumot és a kápolnát is (1896-1902). A park rehabilitációjára 2006-ban került sor, mely igyekezett az egykori állapotot visszaállítani új növények beültetésekkel, ágyások kialakításával, a már elhalt fák pótlásával. A gondozott és látványos park a település kedvelt pontja, idős, fiatal egyaránt szívesen sétál a több évszázadot megélt fák alatt és tölti itt szabadidejét. Szívesen invitáljuk vendégeinek is e csodálatos természeti környezetbe, melynek klímáját a Holt- Fekete-Körös teszi sajátossá. A parkba 4 híd vezet, így beláthatóbbá tenni a település központjában található természeti csodát. A park nyugati részén szoborpark található, egykori magyar királyok emléke előtt tisztelegve. A parkot körbejárva és fantáziának megmozgatva eltudjuk képzelni az egykori Wenckheim uradalom hétköznapjait, hisz az egykori kastély, az Ybl Miklós által tervezett Magtár és a park legmagasabb pontján található kápolna és kripta szinte egymástól „kéznyújtásnyira” vannak. Ha Dobozon jár ezt a programot ne hagyja ki!
Magyarország, 5624 Doboz, Sport utca
Dobozi Wenckheim Kastély
Dobozi Wenckheim Kastély Az egykori Wenckheim Kastély ma Dobozi Általános Iskolaként funkcionál. 1944-ben 52 szobával rendelkező kastély három részletben nyerte el jelenlegi formáját. Először a főútra néző vadászkastély készült el (jelenleg üzlet található itt). A gyulai Czigler Antal uradalmi építész tervei alapján Wenckheim Rudolf építtette a vadászkastély földszintes épületét, helyszínt biztosítva a vadászatok utáni pihenésnek, vendéglátásnak. 1850-ben elkészült a kastély emeleti része és annak folytatása a főúttal párhuzamosan mely a mai Dobozi Általános Iskola épületrészét képezi. Az épület ekkor kapta az „U „ alakot, ezzel közel egy időben, 1852-ben Ybl Miklós tervei alapján elkészült a romantikus stílusú versenyistálló és kocsiszín, majd a diadalíves zabsilós magtár is. Doboz az uradalom központja lett, innen irányították a vésztői és csorvási birtokokat is. Wenckheim Dénes az 1900-as évek elején építette meg az udvarban található manzárdtetős, palával fedett bástyaszerű emeletes részt, historizáló stílusban. Az emeletre márvány lépcső vezet. Erkélyes szobájából szép kilátás nyílt a kastélyparkra. A szobákban a falszínekhez alkalmazkodó gyönyörű csempekályhák kerültek. Az ebédlőbe Belgiumból hozatták a 4 méter magas hófehér csempekályhát. Az emelet volt a grófné és a gyerekek lakosztálya. A kastély főúri módon , igényesen volt berendezve. A földszinten található a nagy ebédlő , mely többek között a vadászvacsorák helyszínéül szolgált, sok híres ember megfordult a Kastélyban egy-egy vadászat alkalmával, köztük Horthy Miklós kormányzó is. Az 1940-es évekre Wenckheim Lajos gróf igazi vidéki rezidenciává alakíttatja a kastélyt. A folyosók falán több száz gyönyörű és értékes őz és szarvas agancs gyűjtemény volt. Főúri körökben számon tartották a dobozi vadászkastélyt. Jelenleg az impozáns épület 9 tanteremnek ad helyet. 1996-ban egy új szárnnyal bővült az épület, melyben újabb tantermek kerültek kialakításra. A régi és új épületegyüttes modern számítógépteremmel, fejlesztő teremmel, valamint interaktív táblákkal felszerelt szaktantermekkel várja a dobozi diákokat.
Magyarország, 5624 Doboz, Kossuth tér 15

Fenntarthatósági lépések a Good Travel Seal minősítés szempontrendszere alapján

GTS Icon Ételek és termékek
0%
GTS Icon Gondoskodás az emberekről
0%
GTS Icon Megfelelő foglalkoztatás
0%
GTS Icon Szennyezés csökkentése
0%
GTS Icon Gondoskodás az éghajlatról
13%
GTS Icon Hulladék csökkentése
0%
GTS Icon Gondoskodás a vízről
0%
GTS Icon Gondoskodás a természetről
0%
GTS Icon Gondoskodás a kultúráról
0%
GTS Icon Menedzsment és információ
0%