"

Dobozi Wenckheim Kastély

Az egykori Wenckheim Kastély ma Dobozi Általános Iskolaként funkcionál. 1944-ben 52 szobával rendelkező kastély három részletben nyerte el jelenlegi formáját. Először a főútra néző vadászkastély készült el (jelenleg üzlet található itt). A gyulai Czigler Antal uradalmi építész tervei alapján Wenckheim Rudolf építtette a vadászkastély földszintes épületét, helyszínt biztosítva a vadászatok utáni pihenésnek, vendéglátásnak. 1850-ben elkészült a kastély emeleti része és annak folytatása a főúttal párhuzamosan mely a mai Dobozi Általános Iskola épületrészét képezi. Az épület ekkor kapta az „U „ alakot, ezzel közel egy időben, 1852-ben Ybl Miklós tervei alapján elkészült a romantikus stílusú versenyistálló és kocsiszín, majd a diadalíves zabsilós magtár is. Doboz az uradalom központja lett, innen irányították a vésztői és csorvási birtokokat is. Wenckheim Dénes az 1900-as évek elején építette meg az udvarban található manzárdtetős, palával fedett bástyaszerű emeletes részt, historizáló stílusban. Az emeletre márvány lépcső vezet. Erkélyes szobájából szép kilátás nyílt a kastélyparkra. A szobákban a falszínekhez alkalmazkodó gyönyörű csempekályhák kerültek. Az ebédlőbe Belgiumból hozatták a 4 méter magas hófehér csempekályhát. Az emelet volt a grófné és a gyerekek lakosztálya. A kastély főúri módon , igényesen volt berendezve. A földszinten található a nagy ebédlő , mely többek között a vadászvacsorák helyszínéül szolgált, sok híres ember megfordult a Kastélyban egy-egy vadászat alkalmával, köztük Horthy Miklós kormányzó is. Az 1940-es évekre Wenckheim Lajos gróf igazi vidéki rezidenciává alakíttatja a kastélyt. A folyosók falán több száz gyönyörű és értékes őz és szarvas agancs gyűjtemény volt. Főúri körökben számon tartották a dobozi vadászkastélyt. Jelenleg az impozáns épület 9 tanteremnek ad helyet. 1996-ban egy új szárnnyal bővült az épület, melyben újabb tantermek kerültek kialakításra. A régi és új épületegyüttes modern számítógépteremmel, fejlesztő teremmel, valamint interaktív táblákkal felszerelt szaktantermekkel várja a dobozi diákokat.

  • Parkolóval rendelkezik

Egyéb szolgáltatások

  • Milyen hosszú időt tölt az adott helyen általában
    • Fél órát vagy kevesebbet
  • Attrakció típusa
    • Kastély
  • Bemutatás típusa
    • csak kívülről nézhető meg
  • Kastély típusa
    • a belső terek átalakításra kerültek
  • Legjellemzőbb korszak
    • egyéb
  • Kiállítás típusa (legjellemzőbb)
    • nincs kiállítás

Látnivalók, programok

Összes
Wenckheim Kastélypark
Wenckheim Kastélypark A volt kastély mögött a Holt- Fekete-Körös ágától körülölelve 3,7 hektáros kastélypark fekszik, melyet az 1880-as években alakítottak ki a Wenckheimek, angol stílusban. Jellemző fái: kocsányos tölgyek, platánfák, hársak, vadgesztenyék, páfrányfenyő és erdei fenyő facsoportok. A park 1979 óta természetvédelmi terület, Doboz Nagyközség vezetősége ennek a parknak a rehabilitációját elsőrangú feladatnak tekinti. A parkban több százévesnél is idősebb gyönyörű fa látható. A ligetes angolparkban találjuk a családi mauzóleumot és a kápolnát is (1896-1902). A park rehabilitációjára 2006-ban került sor, mely igyekezett az egykori állapotot visszaállítani új növények beültetésekkel, ágyások kialakításával, a már elhalt fák pótlásával. A gondozott és látványos park a település kedvelt pontja, idős, fiatal egyaránt szívesen sétál a több évszázadot megélt fák alatt és tölti itt szabadidejét. Szívesen invitáljuk vendégeinek is e csodálatos természeti környezetbe, melynek klímáját a Holt- Fekete-Körös teszi sajátossá. A parkba 4 híd vezet, így beláthatóbbá tenni a település központjában található természeti csodát. A park nyugati részén szoborpark található, egykori magyar királyok emléke előtt tisztelegve. A parkot körbejárva és fantáziának megmozgatva eltudjuk képzelni az egykori Wenckheim uradalom hétköznapjait, hisz az egykori kastély, az Ybl Miklós által tervezett Magtár és a park legmagasabb pontján található kápolna és kripta szinte egymástól „kéznyújtásnyira” vannak. Ha Dobozon jár ezt a programot ne hagyja ki!
Magyarország, 5624 Doboz, Sport utca
Ybl Miklós tervezte Magtár
Ybl Miklós tervezte Magtár A Magtár 1863-ban épült műemlék jellegű épület. A község kimagasló ipar- és építészettörténeti emléke Ybl Miklós tervei alapján építették meg az egykori Wenckheim birtok számára. Ez a magtár igazi előfutára a mai architektonikus törekvéseknek. Az épület T-alaprajzú, háromemeletes, zárt tömb, egyszerű bélletes, gótizáló ablakokkal. Az ablakok között alulról felfutó lizénák vannak, a második emelet felett pedig párkány, és a harmadik emelet nyílásai gyöngyként koronázzák az épületet, melyen alacsony nyeregtető található. A tömböt a mellette álló szárítótoronnyal a második emeletig egyetlen köríves nyílás köti össze. Ez fedett aláhajtóként szolgált a szállítókocsik számára. A nagyobbik téglalap alaprajzú rész három szinten volt alkalmas gabonatárolásra, ez funkcionált magtárként. Ehhez az épületszárnyhoz csatlakozik merőlegesen a silórész, amely szintén háromemeletes. A közepén félköríves boltozat található, valamint a jobb oldali részén a szárítósiló helyezkedett el. 1985-ben a vihar által súlyosan megrongált tetőzetet helyreállították, további munkálatokra azonban nem került sor. A magtár 1944-ig az uradalom majd a Földműves Szövetkezet, utána a Békés megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat használatában volt, 1962-ben a dobozi Petőfi Tsz vásárolta meg az épületet. A Termelőszövetkezet vezetősége látva a rohamos állagromlást tervbe vette az épület felújítását, de a szükséges pénzeszközt nem tudta biztosítani. A magtár napjainkra erősen leromlott állapota ellenére is agrártörténeti emléknek számít. Jelenleg magántulajdonban van.
Magyarország, 5624 Doboz, Magtár sor

Parkolási információ

  • Ingyenes kültéri parkolás elérhető

Fenntarthatósági lépések a Good Travel Seal minősítés szempontrendszere alapján

GTS Icon Ételek és termékek
0%
GTS Icon Gondoskodás az emberekről
0%
GTS Icon Megfelelő foglalkoztatás
0%
GTS Icon Szennyezés csökkentése
0%
GTS Icon Gondoskodás az éghajlatról
0%
GTS Icon Hulladék csökkentése
0%
GTS Icon Gondoskodás a vízről
0%
GTS Icon Gondoskodás a természetről
0%
GTS Icon Gondoskodás a kultúráról
0%
GTS Icon Menedzsment és információ
0%