„Itt ülök csillámló sziklafalon” – írja József Attila híres Ódájában, amelyet a lillafüredi Palotaszálló ihletett.
A Szeleta Park Látogatóközpont igazi időutazásra invitálja látogatóit, ahol a történelem és a természet csodái találkoznak.
A Miskolci Állatkert a bükki erdőségek lombjai alatt, a Csanyik-völgyben található, ahol már a XIV. században királyi vadaskert várta a látogatókat.
Az Avasi Arborétum, más néven Dr. Adorján Imre Fenyőgyűjtemény, Miskolc szívében egy igazi zöld oázis, amely harminc év alatt vált a város egyik ékességévé.
Egy hely, ahol az aktív turizmus és a lelki feltöltődés találkozik. A Bükk hegység kapujában, patak partján, erdő ölelésében pihenhetsz, túrázhatsz, sütögethetsz, szaunázhatsz, festhetsz.
A Belvárosi református templom, közismert nevén a Kakastemplom, Miskolc legnagyobb református temploma, melyet aranyozott kakas díszít a közel 70 méteres torony tetején.
Szeretettel várjuk 2024-ben épült vendégházunkban Magyarország egyik legszebb helyén, Lillafüreden, a vízeséstől 300 méterre.
A Miskolctapolca Barlangfürdő Európa egyik legkülönlegesebb természeti csodája, ahol a hegy mélyéből feltörő, kellemes hőmérsékletű karsztvíz és a több ezer éves mészkőbarlang természetes járatai találkoznak. A 2024-es pusztító tűzvész után a fürdőkomplexum példátlan összefogással, lépésről lépésre nyeri vissza régi fényét: megújult, maximális biztonságot garantáló infrastruktúrával és a megszokott, páratlan barlangi mikroklímával várja a pihenni és feltöltődni vágyókat. Fedezd fel a karsztvíz és a természetes sziklafolyosók által nyújtott egyedülálló pihenési élményt!
Miskolc egyik hangulatos belvárosi utcácskája rejti a 2005-ben art deco stílusban épült szállodát. Az épület harmonikusan illeszkedik a korabeli házak múlt századbeli hangulatába. Az Öreg Miskolcz Hotel a város történelmi belvárosának szívében található, könnyen megközelíthető helyen, amely tökéletes választás mind helyi, mind távolról érkező vendégek számára. A szobák különböző méretűek és kialakításúak, hogy minden vendég igényét kielégítsék. Mindegyikhez tartozik fürdőszoba, TV, ingyenes Wi-Fi, és néhány szoba exkluzív extra kényelmi szolgáltatásokat is kínál. Ideálisak pároknak, családoknak vagy üzleti utazóknak. Szauna részlegünk a szálloda alagsorában várja vendégeinket, ahol finn és infraszauna valamint hideg vizes merülő medence gondoskodik a teljes felfrissülésről.
Pihenés és feltöltődés Miskolctapolcán. Légkondicionált, új apartmanjaink ideális választás párok, baráti társaságok, és családok részére. Akár aktív pihenésre vágysz, akár a wellness világát szeretnéd élvezni Miskolctapolca és a Happy Home Apartman kitűnő választás az év minden évszakában. Látogass el hozzánk és tapasztald meg te is a Happy Home életérzést!
A miskolci Hősök tere egyik legjelentősebb ékessége a Minorita templom.
A Lillafüredi Libegő különleges élményt nyújt minden látogatónak, akik szeretnék felfedezni a Bükk hegység szépségeit a magasból.
Városunkba hosszabb – rövidebb időre látogató vendégeinknek ideális választás, a modern stílusban kialakított és berendezett 25 lakrészből álló apartmanházunk. Tökéletes választás lehet egy hosszabb hétvégi kiruccanáshoz, vagy akar egy huzamosabb ideig tartó tartózkodáshoz (mind tanulás, mind munkaügyben) eltöltött periódusra, átmeneti szállás megoldásának. https://m70apartmanhaz.hu/
A Herman Ottó Múzeum „Miskolc anno” kiállítása különleges módon ötvözi a művészetet és a történelmet.
Az Ellipsum, Miskolctapolca új fürdőkomplexuma, különleges ellipszis alakú csarnokaival vonzza a látogatókat.
Az avasi harangjátékos torony Miskolc egyik legismertebb szimbóluma, 1941 óta dallamaival jelzi az idő múlását.
A Hámori-tó, Lillafüred egyik legszebb ékköve, a Szeleta oldalába vájt hegyi úton közelíthető meg.
A Szentháromság görögkeleti ortodox templom Miskolc belvárosában, egy hátsó udvarban található, tornya csak néhány helyről tűnik elő.
A Miskolci Nemzeti Színház, a mai Magyarország legrégebbi magyar nyelvű kőszínháza, közel kétszáz éves múltra tekint vissza, amely során a színház története szorosan összefonódott a városéval.
Az Erzsébet tér Miskolc bár legkisebb, de egyik legszebb tere, ahol minden épület az eklektika jegyében épült a Monarchia idején, amikor a város Diósgyőrrel együtt gazdaságilag felvirágzott.
Fedezze fel a miskolci színjátszás évszázados történetét a Színészmúzeumban, ahol izgalmas kiállítások, kortárs művészeti élmények és játékos gyermekprogramok kínálnak tartalmas kikapcsolódást az egész család számára!
A lillafüredi Anna-barlang a világ ritka mésztufa-barlangjai közé tartozik, amely egyedülálló természeti értékeivel várja a látogatókat.
Exkluzív faházak gyönyörű környezetben, festői panorámával
A miskolci Tiszai pályaudvar története szorosan összefonódik a magyar vasút fejlődésével.
Az Avasi kilátó Miskolc egyik szimbóluma. Nemcsak a város, hanem a magyar történelem egyik fontos helyszíne is.
Hajdanán Kis-Velenc(z)ének nevezték Miskolc azon részét, amit ma Szinva teraszként ismerünk.
Fedezd fel a vaskohászat izgalmas világát Lillafüred közelében!
Ismerd meg Gyuri bácsi híres gyógynövényteáit, és fedezd fel a bükki gyógynövények, valamint a népi gyógyászat évszázados hagyományait Bükkszentkereszten!
Csússz a hegyoldalon a 850 méter hosszan kanyargó miskolctapolcai bobokkal! A megemelkedett adrenalintól mosolygó utasokról kép is készül, így zsebre rakhatod az élményt őrző emlékedet!
A miskolci Pannon-tenger Múzeum igazán különleges hely, ahol az idő tengerében merülhetünk el.
A miskolctapolcai Csónakázó-tó festői környezetben kínál kikapcsolódást, ahol csónakázás, vízibiciklizés és a természet közelsége garantál felejthetetlen élményt.
Csodáld meg Miskolctapolca újászületett parkrendszerét, amely a Miskolctapolca Barlangfürdő szomszédságában található!
Fedezd fel a lillafüredi Mária sétányon található kegyhelyet, amely a keresztjéről kapta a nevét!
A Régészeti Látványraktár a Herman Ottó Múzeum miskolci raktárának egy része, amely betekintést nyújt a látogatóknak a régészeti leletek világába.
2022-ben volt 125 éves a miskolci villamosközlekedés. Ennek a tiszteletére 2022-ben nyitotta meg kapuit az MVK Közlekedéstörténeti Múzeuma.
Ismerd meg a Diósgyőri Papírgyár több mint kétszáz éves múltját, a papírkészítő szakmát és annak hagyományait!
A lillafüredi kirándulás alkalmával váljon célállomássá Herman Ottó nyaralója! Nézd meg dolgozószobáját, tekints meg személyes emlékeit!
Csobbannál? Válassz a fürdőkomplexum gyönyörű, pihenésre alkalmas parkjában található élménymedencék közül!
Kalandozz Magyarország legnagyobb természetes környezetbe épített kalandparkjában!
A Bükk szívében, a Palotaszálló mellett található Magyarország legnagyobb vízesése, a lenyűgöző Lillafüredi vízesés, amely 20 méter magasról zúdul alá a teraszos függőkertben.
A Szinva tanösvény a Bükki Nemzeti Park keleti kapujaként is ismert, amely a Herman Ottó emlékparktól egészen Lillafüredig vezet.
Kihagyhatatlan élmény a minden évszakban páratlan látnivalókat kínáló, hat tematikus terasszal rendelkező függőkert.
Fedezd fel az első magyarországi barlangi ásatások helyszínét, a Szeleta-barlangot!
A lillafüredi Szent István-barlang Magyarország egyik legszebb cseppkőbarlangja, amely különleges karsztformáival és lenyűgöző cseppkőképződményeivel nyújt felejthetetlen élményt a látogatóknak.
A CENTER rooms szobái Miskolc közepén, a belvárosban, a sétálóutca közepén találhatók. Villamos és busz csomópontok néhány lépésnyire vannak a szállástól. Vasúti pályaudvar 2 km-re, taxiállomás 100 m-re. Bevásárlóközpontok 300 m-re. Több étterem és streetfood étterem, fagyizók, posta található pár száz méteres körzeten belül. A város és a környék nevezetességei, távolságtól függően, könnyen elérhetők gyalog, autóval, tömegközlekedéssel vagy akár kerékpáros útvonalon is.
A Diósgyőri vár nem csupán egy történelmi emlékhely, hanem a magyar középkori lovagvárak egyik legszebb példája, amely a Kárpát-medencében egyedülálló módon fennmaradt.
Fedezd fel a magyar romantikus építészet kiemelkedő alkotását a miskolci Hősök terén!
Ne hagyd ki az apátsági romok megtekintését a miskolctapolcai parkrendszerben tett sétád alkalmával!
Ismerd meg a késő barokk templomot a Szent Anna téren, amely Miskolc első köztéri óráját őrzi tornyában!
Lépj át a székelykapu alatt, és csodáld meg a fából készült erdélyi építészeti elemekben és motívumokban bővelkedő református templomot!
A Déryné utca, Miskolc egyik legkülönlegesebb és legpatinásabb utcája, méltán nyerte el a város „legmiskolcibb” helyszíneinek sorában a borsodi Broadway elnevezést.
A jégkorong vagy a műkorcsolya nagy kedvelője vagy? Ismerd meg a rangos versenyeknek helyet adó jégcsarnokot!
Keresd fel a galériát, amely a képzőművészet, a múzeumpedagógia és tehetséggondozás szolgálataként működik városunkban!
Látogasd meg a Luther-udvarban található evangélikus templomot, amely a belvárosban állva könnyen megtalálható, hiszen tornyai 60 méter magasságig érnek!
A Petró-ház néven ismert kiállítóhelyen 1998 óta tekinthető meg a Szalay-gyűjtemény!
Kapcsolódj ki és szórakozz Miskolctapolca szabadtéri színházában!
Ismerd meg Feledy Gyula alkotásait, akinek Miskolc a művész 60. születésnapján kiállítóhelyet létesített!
Tekintsd meg Diósgyőr városrész egyik kiemelkedő építményét, amely középkori eredetű, de megjelenésében inkább barokk stílusú.
Érdemes felfedezned Miskolctapolca sziklakápolnáját, melyet 1935-ben szenteltek fel!
Tekintsd meg a Szent Borbála tiszteletére létrejött bányászati kiállítást, amely eszközeivel csupán töredékét mutatja be a több ezer éves szakmai múltnak!
A Kalandpark felejthetetlen élményeket kínál kicsiknek és nagyoknak, fiataloknak és idősebbeknek egyaránt.
A Miskolci Egyetem története egészen 1735-ig nyúlik vissza, amikor a Selmecbányán alapított Selmeci Akadémia megnyitotta kapuit.
A Mindszenti templom Miskolc egyik legfontosabb katolikus központja, mely egykor önálló településként működött, saját kápolnával, ispotállyal és temetővel.
A középkor iránti rajongás kortól függetlenül vonzza az embereket, legyen szó irodalmi művekről, filmekről vagy modern videojátékokról.
A Szent István tér Miskolc egyik központi helyszíne, amely az Avas és a belváros között terül el, és az elmúlt évtizedekben fokozatosan vált a város közösségi életének fontos színterévé.
A II. János Pál pápa tér Miskolc egyik legszebb közterülete, amely a diósgyőri lakótelep és a „Szűz Mária neve” római katolikus templom között terül el.
A Széchenyi utca, Miskolc fő ütőere, mindig is a város központja és legfontosabb útvonala volt.
A Gömöri pályaudvar Miskolc kisebbik vasútállomása, amely már 125 éve szolgálja az északi országrész felé induló utasokat és szállítmányokat.
A Deák tér Miskolc belvárosának egyik fontos történelmi és kulturális központja, ahol a város múltja és jelene találkozik.
A Városháza Miskolc egyik központi épületegyüttese, amely négy részből áll és a belvárosi sétálóutca végén található.
A lillafüredi kisvasút, ismertebb nevén LÁEV (Lillafüredi Állami Erdei Vasút), Magyarország egyik legnépszerűbb keskeny nyomtávú vasútja, mely lenyűgöző vonalvezetése és a Bükk festői tájai miatt különösen kedvelt a kirándulók körében.
A Búza tér évszázadok óta fontos szerepet játszik Miskolc életében, a piacozás és közlekedés központjaként.
A Búza tér Miskolcon évszázadok óta a piacozás és a közlekedés központja, de sokan talán nem is veszik észre, hogy itt található egy igazi szakrális kincs, a görögkatolikus Nagyboldogasszony székesegyház.
A Sötétkapu Miskolc egyik legősibb belső kapuja, amely áthidalóként kapcsolja össze a régmúltat a jelennel.
A Hősök tere Miskolc egyik legfontosabb közterülete, ahol a város múltja és jelene találkozik.
A Horváth-tető Miskolc egyik legkedveltebb zöldterülete, hosszú múltra tekint vissza.
A Weidlich-palota Miskolc egyik legikonikusabb épülete, több mint száz éve a főutca ékköve.
A Népkert Miskolc egyik legfontosabb közparkja, amely a város életében már a XIX. század második felétől kiemelt szerepet játszik.
Miskolc egyik különleges látványossága a Szerelmesek hídja, amely a Szinva patak fölött ível át, és nemcsak közlekedési útvonal, hanem a szerelmesek fogadalmainak színhelye is.
A Zsófia-kilátó Lillafüred egyik ikonikus látványossága, több mint 120 év történelmét őrzi.
Valószínűleg sokan nem is tudják, milyen természeti kincs bújik meg Miskolc Bulgárföld városrészén, az emeletes házak között
A „Villanyrendőr” neve minden miskolci számára ismert, de az ide érkező turisták gyakran értetlenül fogadják ezt a furcsa elnevezést.
Ne hagyd ki belvárosi sétád alkalmával a Déryné-kertet, melyet a Miskolci Nemzeti Színház mellett találsz!
A kosármeccsek lelkes szurkolója vagy? Töltsd meg a DVTK Aréna lelátóját lelkesítő hangoddal!
Sétáld körbe, járd körül, szurkolj!
Kapcsolódj ki a város gyermekszínházában, ahol a bábos szakma legkiválóbbjai csalnak mosolyt nap mint nap a gyermekek arcára!
Fedezd fel Miskolctapolca kráterben elhelyezkedő tavát, melyben megközelítőleg ötven hőforrás található!
Ismerd meg a városi sportesemények központját, amelynek küzdőtere számos labdajáték lebonyolításának ad helyet!
Próbáld ki Miskolctapolca sportuszodájának rekreációs szolgáltatásait! Ússz, lazulj, kapcsolj ki!
A miskolci SOHO a belváros pezsgő, modern közösségi tere, ahol a gasztronómia, a zene és a közösségi élmények egy hangulatos térben találkoznak.
Gördülj, tekerj, suhanj az Avastető kanyarokban, hullámokban bővelkedő körpályáján.
A térkép a Google Maps szolgáltatással töltődik be.
© OpenStreetMap contributors